Fehérvári Pálma

"A ló lovas nélkül is ló, de a lovas ló nélkül csak egy egyszerű ember."

Kis korom óta lovak között töltöm az időm nagy részét, sokat segítettem a lovak és a lovasok körül, így adott volt, hogy a későbbiekben mivel szeretnék foglalkozni.

10 évet versenyeztem, a western számok majdnem mindegyikében. Sok tanulással és belefektetett munkával jó eredményeket sikerült elérnem, többek közt: több kupasorozatos győzelemre, több országos bajnoki címre, Közép Európa Kupán 2. helyezésemre is büszke lehetek. Persze, mint ahogy mondani szokták a lovaglást élete végéig tanulja az ember, ezzel teljesen egyetértek és azt gondolom, hogy ennek a sportnak ez a szépsége is, hogy mindennap tanulhatok valami újat a lovaktól. Szeretek oktatni és szeretném segíteni a lovasok de főleg a lovak munkáját. Csodálatos állatok és igazi társak lehetnek ha az ember így kezeli őket. 

Göd -Szálender Tanya

I-es szintű western edző

+36 20 4491848