Homoky Zsófia


Mindig is lovakkal szerettem volna foglalkozni, profi szinten versenyezni, és edzőként utánpótlást nevelni. Lovak között nőttem fel, 6 évesen kezdtem lovagolni. A versenykarrierem díjugratással és dámalovaglással kezdődött, majd 15 éves korom óta western lovaglással foglalkozom. Ebben a szakágban mára II.szintű edző és hétszeres magyar bajnok vagyok. Főbb versenyszámaim a western pleasure, western horsemanship, reining és marhás számok. A versenyévek alatt fiatal lovasokat és kezdőket is oktattam, emellett csikóelindítással foglalkoztam. Két évet éltem Londonban, ahol lovasoktatóként újabb szakmai tapasztalatokat szereztem. Egész életemben szerettem a lovakat, ezért választottam ezt a pályát, tettem fel rá az életemet. Biztosan merem állítani, sosem fogom elveszíteni a motivációmat bármilyen lovakkal kapcsolatos szakirányban.

Lovasok oktatásával, rajtengedély vizsgára való felkészítésével, versenyeztetéssel továbbá lovak képzésével foglalkozom Pest megyében.

Eredményeim :

  • 2010: Közép-Európa Kupa (Csehország): Western Horsemanship Open 8.hely, Western Pleasure Open 9.hely & Országos Bajnokság: Western Horsemanship Amateur 1.hely, Western Pleasure Amateur 2.hely, Western Pleasure Open 4. hely 
  • 2011: Közép-Európa Kupa (Lengyelország): Western Pleasure Open 6.hely, Western Horsemanship Open 6.hely & Országos Bajnokság:Western Pleasure Open 1.hely, Western Pleasure Amateur 1. hely, Western Horsemanship Amateur 6.hely & Western Kupasorozat: Western Pleasure Open 3.hely 
  • 2012: Közép-Európa Kupa (Szlovákia): Magyar csapat csapatkapitánya & Országos Bajnokság: Western Pleasure Amateur 1. hely, Western Pleasure Open 2. hely, Western Horsemanship Amateur 1.hely, Cattle Penning Open 3.hely, Reining Amateur 2.hely & Western Kupasorozat: Western Pleasure Open 1.hely, Reining Amateur 1.hely, Reining Open 3. hely 
  • 2013: Közép-Európa Kupa (Magyarország): Magyar csapat csapatkapitánya & Országos Bajnokság: Western Horsemanship Amateur 2.hely, Western Pleasure Amateur 4.hely 2016: Országos Bajnokság: Western Riding Open 1. hely, Team Penning Open 1. hely

Csömör - Sportlovarda

II-es szintű western edző

+36 20 3976749